Mely készülék az új mobilok királya?

új mobilok
Új mobilok

Már jópár éve hatalmas figyelem van az okostelefonokon, és minden gyártó próbálja felülmúlni a másikat, hogy a lehető legjobb mobilt dobja a piacra. Az új mobilok között mindig éles a verseny, azonban szokott lenni egy éves konferencia, amikor szakértők választják ki, hogy az adott évben melyik a legjobban sikerült okostelefon. Ez egyébként a barcelonai Mobile World Congress keretei között történt, és az eseményt szervező GSM Szövetség szokta kiosztani a díjakat.

Ezúttal a választás meglepő módon nem az Apple vagy a Samsung készülékére esett, hanem a Huawei Mate 20 Pro-ra esett. Talán azonban nem is akkora meglepetés ez, mivel látható volt, hogy a konkurencia főleg a biztonságos modell mellett tart ki, tehát frissítgeti a tavalyi csúcsmodelleket. Ezzel szemben a Huawei ezerrel rálépett az innovációs gázpedálra és olyan készüléket tett le az asztalra, melyet szakmailag is elismertek. Külsőre egy makulátlan készülékről van szó, ha megnézzük a Huawei Mate 20 Pro-t.

Az elő- és hátlapon is ívelt üvegborítást a készülék oldalain egy pár milliméter vékony fémkeret egyesíti, a megjelenítő felett pedig egy igen modern szenzorsáv található, mely a telefon számos funkcióját szolgálja. A képernyő közepén helyet kapott egy biometrikus felület, melynek köszönhetően a telefon oldása kifejezetten kényelmes, és egy kézzel is jól használható. Az innováció azonban most jön. A telefon képernyője a jól megszokott OLED, viszont a takarékos fogyasztás és 6,39 hüvelykes, panelméret mellett QHD+ felbontást élvezhetünk, melyet az EMUI felület intelligensen képes szabályozni, ezzel pedig komoly mennyiségű energiát és üzemidőt tud spórolni a rendszer.

Természetesen ez csak egyike az új mobilok újításainak, mellyel a Huawei előállt. A Mate 20 Pro belsejében a legújabb Kirin-chip, a 980-as, a 7 nanométeres, 8 magos lapka már egy megduplázott NPU-val és 6 gigabyte RAM-mal operál, így még a komoly igénybevételek esetében sem akad a telefon. Egy minden szempontból kifogástalan készülékkel van dolgunk, mely joggal nyerhette el a különdíjat. Az új mobilok valószínűleg ebbe az irányba fognak menni a jövőben.