Hol járnak az mp3 árak?

mp3 árak
Mp3 árak

Amióta csak vannak okostelefonok a piacon, a fizikai zenelejátszó eszközök majdnem hogy teljesen eltűntek a világból. Továbbra is vannak persze gyártók, akik készítenek dedikált zenelejátszókat, azonban mióta telefonunkban is van zenelejátszó, azóta sokak szerint nem sok értelme van. A Sony, a SanDisk és egyéb nevek termékpalettáin megfordulnak még mp3 lejátszók, azonban az mp3 árak nem olyanok, mint régen. Az mp3 lejátszók inkább kuriózummá váltak a mindennapi életben, habár sportolók számára lehetnek még előnyei a kisebb eszközöknek.

Értelemszerűen vaskos okostelefonunkat nem feltétlenül akarjuk magunkkal vinni sportoláshoz, főleg olyan sportokhoz nem, ahol sokat mozgunk, esünk-kelünk, stb, hiszen az érzékeny eszközök könnyen megsérülhetnek, tönkremehetnek, ráadásul útban is vannak, nehézkes velük a mozgás. Az apró mp3 lejátszók ilyenkor még jó szolgálatot teljesítenek, hiszen kicsik, nincsenek útban. Mindenesetre ilyenekből már csak néhány maradt és ki tudja, meddig lesznek jók. Olvasd tovább „Hol járnak az mp3 árak?”